A beltéri ajtók jelentette distinkció néha nincs is jelen – az ajtóval együtt.

  • 2016. október 13. csütörtök
  • By Admin: administrator
  • Comment: 0
Beltéri ajtók
Beltéri ajtók

Aki látott már loftlakást (mondjuk filmen, ahol egy volt raktárhelyiség lett átalakítva lakássá), az tudja, hogy a loftnak az a különlegessége, hogy hatalmas egybefüggő teret képez, ahol nincsenek helyiségek, szobák. Így aztán beltéri ajtók sem nagyon – legfeljebb azon a pár darab helyiség előtt, ahol fontos lesz a magánszféra. Itt tájékozódhat:  De egyébként a beltéri ajtók nincsenek jelen a nappali, a konyha, az étkező, a hálószoba esetében, hiszen nincs is szó ilyen szobákról, helyiségekről; illetve igen, ám ezek csak mentálisan, illetve jellemző berendezéseik (konyhapult, mosogató, franciaágy stb.) nyomán vannak jelen, nem pedig direkt módon, a beltéri ajtók és falak által határolt tér mentén. Ilyen lakásban az ember szabadabbnak érti magát; igaz, pont emiatt egy-két emberen felül (magyarán: család esetében) ezt a fajta elrendezést már nehéz tolerálni, hiszen akkor a hatalmas tér már a lakók ellen fordul, és nem adja meg számunkra a kívánt egyéni teret, amire pedig minden embernek szüksége van. A beltéri ajtók tehát néha szükségesek, néha nem; minden attól függ, hogy hány ember él egy fedél alatt, s azoknak az embereknek milyen igényeik vannak arra, hogy néha egyedül legyenek.

 

Címkék

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás