Önfoglalkoztatás a babaágy mellett 1. rész

  • 2014. augusztus 12. kedd
  • By Admin: administrator
  • Comment: 0
Foglalkoztatás
Foglalkoztatás

A mai magyar társadalom egyik rákfenéje az önfoglalkoztatás szinte teljes hiánya, még inkább
az önfoglalkoztatást támogató intézkedések szűkös felhozatala. Ha van is olyan
kezdeményezés, amely azt szorgalmazza, hogy az egyszeri ember szakadjon ki a
munkavállalói lét nyomorúságos mókuskerekéből, a hogyanokra csak kevés
bombabiztos, követhető példa akad.

Ebből a mókuskerékből szállt ki korunk egyik
legismertebb vállalkozója Vida Ágnes, aki egy speciális réteget szólít meg
tevékenységével. Ez a speciális társadalmi réteg pedig a gyermekes, sőt,
sokgyermekes anyukák rétege. Ők azok, akiket bár a kormánymédia favorizál,
ugyanakkor a valós, hétköznapi visszajelzések alapján a társadalom sok esetben
ingyenélőként aposztrofál.

Pedig hatalmas, kiaknázatlan munkavállalói forrást
jelentenek a kisgyermeküket nevelő édesanyák, akik bizony elég gyakorlottak
ahhoz, hogy mindennapi teendőjük rutinszerű ellátása után, mellett napi pár
órányi időt felszabadítva maguknak, szeretnék azt értelmes, és lehetőség
szerint fizetős munkával eltölteni. És nem csak szeretnék, de képesek is arra.

A mindennapok során számtalan édesanya szembesült már azzal, hogy milyen jó lenne
otthoni munkával, a baba mellől pénzt keresni. Hozzájárulni a havi számlákhoz,
esetleg annyi pluszt megtermelni, amivel az életszínvonalat minőségi módon
lehetne emelni. Hogy valamivel több jusson a gyerekekre, néha eljussanak
kirándulni, állatkertbe, játszóházba, és nem utolsósorban a gyermek későbbi
céljait anyagilag támogatni.

Kovács Rhewa Andrea

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás